Kálvária
Udvard egyik legjelentősebb történelmi emléke a Kálvária, amelyről mélyrehatóan és részletesen ír Majer István egykori kürti plébános, egyháztörténész. Az Udvardi Kálvária Könyv buzgó hívek áhítatának emelésére című műve 1860-ban, a Kálvária felszentelése idején jelent meg, s 1906-ban újból kiadták. A könyv részletesen ismerteti Udvard és a Kálvária történetét. Mint a szerző írja, Kesseleőkeői Majthényi Adolf egyházi jogtudorban, alesperesben és udvardi plébánosban fogant meg a magasztos gondolat, hogy azon a helyen, ahol az 1309-es egyházi tartományi zsinatot tartották, maradandó emléket állíttasson. Tudjuk, hogy a zsinat egyik határozata alapján a hajnali, déli és estéli harangszó egybekötve az Angyali Üdvözlet imájának elmondásával országos szent szokássá vált, s azt a buzgó hívek mindmáig gyakorolják. Majthényi tehát célul tűzte ki, hogy Szent Márton vértanú dombján, az egykori királyi kúria helyén nagyszabású keresztutat, központi keresztet és kápolnát építtessen. Eredetileg nagy búcsújáró templom építésén is fáradozott, de anyagiak hiányában erről le kellett mondania. Érdemes feljegyezni, hogy Kesseleőkeői Majthényi Adolf a Nyitranováki melletti KesellőkŐről (szlovákul: Sivy Kameií) származott, gazdag nemesi család sarja s odaadó hazafi volt. A politikai életben is tevékenyen részt vett. Komárom vármegyében egyike volt azoknak, akik harcra buzdították a magyarságot az elnyomó Habsburgok ellen. Igaz, fegyver nélkül, de az 1848—1849-es szabadságharcban is részt vett. Tevékenységéért bebörtönözték, s csupán Nagykéri Scitovszky János esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása közbenjárására engedték szabadon. Szabadulása után minden erejét az általa megálmodott és eltervezett Kálvária megépítésének szentelte. Érdemei elismeréseként jelentős tisztségekbe emelte az egyház. Kanonok, majd a bécsi Pazmaneum (Pázmány Péter papnevelő intézete) kormányzója lett, később pécsváradi apát és sasvári főesperes. 1871. május 11-én hunyt el, s végakarata szerint az udvardi Kálvária-dombon, a harangláb szomszédságában temették el. Majthényi úgy tervezte, hogy az egykori Győrök homokán — amelyet a szájhagyomány szerint Szent György dombjának is neveztek — szintén alapít egy kegyhelyet, ezt a tervét azonban már nem tudta megvalósítani. A domb mára már teljesen eltűnt.
Majthényi megnyerte az ügy számára Scitovszky esztergomi érseket, így 1855 áprilisában megkapta az egyházi fennhatóság engedélyét az udvardi Kálvária építéséhez. Május 3-án, a Szent Kereszt ünnepének napján mintegy 5000 hívő és 35 pap részvételével a jövendő Keresztút helyén felállították az ideiglenes keresztet. Ekkor alapították meg a pénzügyi fedezet alaptőkéjét is.
A munka 1855. október 31-én vette kezdetét. A terveket Dobák János és Weller Móric komáromi földmérnökök dolgozták ki. Az egyes stációk megépítéséhez Majthényi számos jeles támogatót nyert meg az egyházi és világi méltóságok sorából. Ilyen volt például Forray-Brunswick Júlia grófnő, Nádasdy Lipót, Lipthay Antal püspök, egykori udvardi plébános, nemes Istenes Ferenc udvardi törvénybíró, Kálazi András udvardi esküdt, Orosz László, Udvard járási szolgabírája, Nyári Rudolf gróf, Majthényi Pálné, Adamovich János perbetei, Czagány András ógyallai, Cserép Ignác, Finka János jászfalusi, Fiiser Flórián szentpéteri, Majer István kürti, Mészáros Sándor újgyallai, Miklossovich Alajos csúzi, Simonffy Ede koltai, Schnausz György kurtakeszi, Zaklukal Iván szemerei plébános és mások.
A Kálvária mind a 14 állomásának tetején kőből faragott rózsakereszt van. A kőpárkányzatot, a felvezető lépcsősort s az egyéb kőfaragványokat mészkőből készítették a pozsonyi Rumpelmayer Alajos kőfaragó műhelyében. Az állomások magassága 2,5 öl, szélessége 1 öl és 6 hüvelyk, mélysége 1 öl (1 öl = 1,9 m, 1 hüvelyk = 2,5 cm). Minden stáción vas rácsajtó van, ezeket Salm herceg vasgyárában készítették. A rácsajtók felső részére az alapítók címere, illetve névjegye van festve. A tető festett bádoglemezből készült. Minden stáció belsejében van egy oltárlap, melynek talapzatán az alapítók neve és tisztsége olvasható. A stációk belső falán bádogtáblára festett keresztút látható; e képeket Szálé István pozsonyi festőművész festette, s aranyozott rámába foglalták őket. 1 öl magasak és 3 láb szélesek (1 láb = 32 cm). A kápolnák előtt 7 öl széles út vezet körbe a domb csúcsára. Az utat mindkét oldalról lombos fák szegélyezték, ezekből azonban mára sokat kivágtak, s a kipusztultakat nem pótolták. A halom csúcsán álló központi keresztet Scitovszky érsek szentelte fel aranymiséje alkalmával, 1859. november 6-án.
A Kálvária-domb mellett egy alacsonyabb dombot alakítottak ki, ahová kőlépcsőkön lehet lemenni. A domb platóján Pannónia védőszentje, Szent Márton vértanú egykori kápolnája emlékére 1860-ban egy bizánci stílusú tornyos kápolnát építettek, melynek homlokzatán ez áll: „Isten dicső hitvallója Szent Márton könyörögj érettünk!" A kápolna hátoldalán domborműves fémtábla van elhelyezve a következő szöveggel: „Néhai Király József nagy nevű pécsi püspök, egykori udvardi alesperes-plébános áldott emlékére emelé előbb Király György, utóbb Konkoly-Thege László özvegye Benkovics Zsuzsanna, 1860." A kápolna oltárképét a pesti Molnár József festette, aki tiszteletdíjából 200 forintot a Kálvária javára ajánlott fel. A fából faragott oltárt és a padokat Staudinger pozsonyi műasztalos mester készítette.
A Kálvária széles körű összefogással épült. Létrehozásában Udvard lakosain kívül Fűr, Szentpéter, Baromlak és más községek hívői is részt vettek. Jutalmat nem várva dolgoztak a bekötőút építésén és a kálváriadomb kialakításán. A lovasgazdák összesen 12 000 kocsi földet hordtak fel. A gyalogmunkások 50 009 gyalognapszámot dolgoztak le ingyen az építkezésen. A három évig tartó munkálatok során — a legsürgősebb tavaszi, nyári és őszi mezőgazdasági munkák idejét s a zord téli napokat leszámítva — naponta 30-40 szekér és 50-60 gyalogmunkás is dolgozott az építkezésen. A Kálváriát és szobrait s az egyes stációk képeit Mihalovics János, a híres faragóművész ábrázolta fametszeteken, melyek Majer István Kálváriakönyvében vannak megörökítve. Az eredeti fametszetek sajnos elvesztek. A Kálvária-domb körül vízlevezető csatornát létesítettek, a bekötőút elején pedig kőhidat építettek vasrácsos korláttal. A bekötőút közepe táján állították fel Nepomuki Szent János 1794-ből származó szobrát.
